Almár Ákos vagyok, 1970-ben születtem

Gyerekkoromban két évig (a családi hagyomány szellemében) zongorázni tanultam – ez teljes kudarc volt. Ezután klasszikus gitárral próbálkoztam (a gitárok egész kiskölyök korom óta vonzottak valamiért), Lorenz Dávidnál tanultam néhány évig – itt már valamivel több sikerélményem volt, a lelkesedés valamelyest átsegített a tehetség teljes hiányán… Csak hát aztán ahogy kamaszodni kezdtem, a lelkesedés kezdett alábbhagyni, egyre jobban megfertőzött a rockzene… Már jobban vonzott a Black Sabbath, a Deep Purple, a Led Zeppelin, az Iron Maiden világa, vagy Bencsik Sándor gitárszólói (ő a mai napig példaképem), mint a Carcassi, Carulli, Sor darabok, így egy idő után a klasszikus gitár tanulás abbamaradt (ma már persze sajnálom nagyon). Így a nejlonhúros gitár helyett villanyosgitárra váltottam, és elkezdtem a rockgitározás alapjait megtanulni Erdődy „Döme” Tamástól (R.I.P.). Döme ugyan csak egy-két évig tanított (utána minden idejét lekötötte az akkoriban induló vállalkozása), de azután is sokat segített, kvázi mentorom volt, amiért nagyon hálás vagyok Neki.

Szóval innentől kezdve éltem/élem az amatőr rockzenészek életét, meló után nyomtam a rockot, és tekertem a gitárt különböző ismeretlen zenekarokban. Ezek időrendi sorrendben: Penetrator, Metal Szekta, N.A.S.K., A.P.A. Blues Trio/Band, Abszolút Hallás Blues Band, Szabad Európa, Médium, Egyhúronpendülők, Dusty Sound. (Mind szép emlék, de a Médium zenekart külön is szeretném kiemelni, egyrészt, bár sikeresnek ez se volt mondható igazán, talán velük azért sikerült némi (minimális) szakmai elismerést szereznünk, másrészt talán ez a zenekar állt a legközelebb ahhoz, ami az én világom volt, amit mindig is csinálni szerettem volna…)

 

De közben kialakult egy másik vonal is az életemben: húsz éves korom körül tettem egy hatalmas, világraszóló felfedezést, miszerint a rockzenén kívül más is létezik… Elkezdtek más zenei stílusok, műfajok (blues, country, jazz) is érdekelni. Ekkortájt (pontosabban ’94-ben) keresett meg – ismerősökön keresztül – Diós Gyuri, hogy alapítani szeretne egy délszláv népzenét játszó zenekart, és nem lenne –e kedvem csatlakozni, tamburán kéne játszanom. Ez lett az Adria együttes. A felkérés megtisztelő volt, csak két apró problémába ütköztem: a délszláv népzenéről azt se tudtam, eszik –e vagy isszák, a tamburáról meg hogy ütik –e vagy fújják… Végül Gyuri unokatestvére, Sztojan is csatlakozott az Adriához primtamburásként, és tőle sikerült a tamburajáték rejtelmeit olyan szinten elsajátítanom, hogy nem zavartak le a színpadról. Néhány aktív, fellépésekkel sűrűn tarkított év után az Adria szép lassan leállt, de aztán a kétezres évek eleje-közepe táján Diós Gyuri újra megkeresett, hogy a csobánkai Rozmaring néptánccsoportnak kísérőzenekart szerveznek, és nincs –e kedvem csatlakozni. Itt bőgősre lett volna szükség, mivel azonban bőgőzni egyáltalán nem tudok (bár egy-két fellépésen megpróbáltam – az eredmény meggyőzött, hogy ez az, amit nem kéne erőltetni), továbbá a bőgő szállítása komoly logisztikai problémákba ütközött (sehogy se fért be a Suzukimba), egészséges kompromisszumként megegyeztünk, hogy a basszusgitár lesz a hangszerem. Mivel azonban ebben az időben két zenekarban is játszottam (Médium, Egyhúronpendülők) és minkét zenekar igen aktív volt, a Rozmaringban az állandó tagságot nem tudtam vállalni, csak besegítőként csatlakoztam. Így is rengeteg fellépésen vettem részt (aztán amikor pár évvel később Gyuri kiszállt a zenekarból, én is elmaradtam tőlük).

2020 nyarán Gyuri ismét megkeresett, hogy alakult egy balkáni népzenét játszó zenekar, nincs –e kedvem csatlakozni. Ez volt a Nevetek zenekar… Először nem akartam (több válságon és csalódáson voltam ekkor túl, úgy éreztem, kiégtem, és elég volt, igazság szerint teljesen abba akartam hagyni a zenélést. Ma már tudom, hogy ez sem olyan egyszerű…), de aztán egy koncertfelvétellel sikerült Gyurinak meggyőznie. Azóta itt vagyok… (Bár legnagyobb sajnálatomra Gyuri később távozott a zenekarból, de én maradtam, mert annyira jól érzem magam közöttük)

Még annyi maradt a végére, hogy szeretnék hálás köszönetet mondani elsősorban Szüleimnek, meg mindenkinek, aki pályacammogásom során bármivel is segített, akár tanítással, akár kölcsön hangszerrel, szállítással, felvételekkel, fotókkal, vagy egyszerűen csak pár jó szóval, bíztatással, amikor épp nagy szükségem volt rá, amikor magam alatt voltam (mert bizony volt ilyenre példa…)

Almár Ákos